A Felsőerdősor utcai metodista gyülekezet rendszeres látogatói jól ismerik a kapualjban függő, kissé furcsa szövegű táblát: „In memoriam Mrs. Fanny Nast Gamble. Cincinnati, Ohio, U.S.A. Dedicated – Alapítva Anno 1916”. Többen talán azt is tudják, hogy Fanny Nast Gamble nagylelkű adományából vette meg az egyház a Felsőerdősor utca 5. szám alatt álló kétemeletes bérházat 1916-ban. Nincs könnyű dolga azonban annak, aki a távoli jótevőről többet szeretne megtudni.

Fanny Nast Gamble művelt, tevékeny nő volt, aki nagy hatást gyakorolt szűkebb és tágabb környezetére, gyülekezetére és a metodista külmisszióra egyaránt. Minderről azonban életében nem szóltak híradások, talán ő maga igyekezett a háttérben maradni. Halála után az őt ismerők nagy szeretettel és hálával emlékeztek meg kivételes egyéniségéről, közvetlen, barátságos lényéről, példamutató keresztény életéről, fáradhatatlan segítőkészségéről. A keresztény lapok, mint a Women’s Missionary Friend, a Western Christian Advocate nekrológjain kívül azonban nem maradt ránk semmi, amiből megismerhetnénk. Ha mégis szeretnénk közelebb férkőzni ehhez a rendkívüli asszonyhoz, leginkább az őt körülvevő férfiak sorsán keresztül tehetjük ezt meg.

Az Egyesült Államokban a 19. században a nők csak elvétve jutottak közéleti szerephez, bár egyre látványosabban keresték annak a lehetőségét, hogy az otthon falain túl is hasznossá tegyék magukat. A legkézenfekvőbb az egyházi szolgálatba való bekapcsolódás, a vasárnapi iskolák vezetése, látogatás, betegápolás volt, és az ezek összehangolására létrehozott egyesületekben is fontos szerephez jutottak a nők. A Generálkonferencia fokozatosan áldását adta a 19. század második felében megalakuló női missziós szervezetekre, de ezek ellenőrzésére igényt tartott, és a prédikálást, teológiai képzésben való részvétel jogát féltve őrizte a férfiak számára.

Fanny Nast Gamble élete a korabeli nők számára kiszabott hagyományos keretek között zajlott a családban és a gyülekezetben, amelyet nem lépett túl akkor sem, amikor özvegy lett. Kivételes hatása a jótékonykodás révén érvényesült, amelyben önzetlensége, a metodista misszió iránti elkötelezettsége fejeződött ki, bár ő maga személyesen nem vett részt benne. Az amerikai polgárháború után a 19. század második felétől a gazdasági fellendülés éveiben a metodisták között is sokan nagy vagyont halmoztak fel, és jelentős összegekkel támogatták az egyház szolgálatát. A metodista egyház nemcsak az Egyesült Államok legnagyobb protestáns felekezete lett, de minden bizonnyal a leggazdagabb is, amelynek szinte korlátlan eszközök álltak rendelkezésére céljai elérésére, nemcsak otthon, hanem világszerte. A filantrópia, a magánvagyonoknak a közösség szolgálatába állítása nem volt rendkívüli, de annak mértékében voltak különbségek. Fanny Nast Gamble adakozó kedvét a kortársak is kiemelkedőnek tartották, ezért maradhatott fenn ennek a visszahúzódó asszonynak a neve az egyházi sajtóban és különböző testületek jegyzőkönyveiben.

A család

Franzeska Wilhelmina Nast 1848. június 10-én született Cincinnati-ben, a német metodisták amerikai fellegvárában. Szüleinek, Margaret McDowell-nek és Wilhelm Nastnak öt gyermeke született, Fanny volt a legkisebb.

Édesapja, Wilhelm Nast (1807‒1899) „a német metodisták atyja” Stuttgartból vándorolt ki az Egyesült Államokba. Alighogy megkezdte a felkészülést a tübingeni teológiai tanulmányokra, változtatott a tervén, és az evangélikus lelkészi pálya helyett az amerikai missziót választotta. Amerikába érkezése után rövidesen megismerkedett a Püspöki Metodista Egyházzal, amelynek pietista kegyessége nagy hatást gyakorolt rá, és 1835-ben az egyház missziós munkatársa lett. A metodista egyház gyors növekedéséhez hozzájárult, hogy Európából bevándorlók tömegei érkeztek, és az otthontalan, gyökértelen emberek között végzett szolgálat hatására sokan csatlakoztak hozzájuk. Német bevándorlók különösen nagy számban érkeztek, de németül tudó munkatársakban szűkölködött az egyház. A fiatal Wilhelm Nastot Cincinnati-be küldték, ahol sok német bevándorló élt, hogy szervezzen gyülekezetet számukra.

A kezdeti nehézségek ellenére gyors ütemben fejlődött a misszió, és 1848-ban már annyi német gyülekezet működött, hogy önálló évi konferenciába szerveződhettek. Wilhelm Nast 1839-től egy német hetilapot jelentetett meg Der Christilche Apologete címen, amelynek a magyarországi metodizmus történetében is nagy szerepe volt. A német fiatalok oktatására 1863-ban Bereaban főiskolát szervezett, a Wallace Kollégiumot (angol neve German Wallace College, amely a szintén metodistákhoz kötődő, de angol nyelven oktató Baldwin Institute keretein belül jött létre), amelynek majd harminc éven át tiszteletbeli elnöke volt. A Wallace kollégiumban kezdetben általános műveltségi tárgyakat oktattak, majd a német nyelvű teológiai képzés egyik központja lett, ahol olyan professzorok tanítottak, mint John L. Nuelsen, későbbi európai püspök. Missziós elkötelezettsége nemcsak az Amerikába érkező német bevándorlók megnyerésére irányult, hanem a metodizmus németországi terjesztését is fontosnak tartotta. Többször haza látogatott, kiváló munkatársak állított maga mellé, ennek köszönhetően a németországi metodizmus sikere végül felülmúlta az amerikait is.[1]

Fanny Nast gyermekkoráról nem tudunk semmit, csak sejthetjük, hogy miután édesapja teljes egészében a metodista egyház szolgálatának szentelte életét és napjai lázas munkával teltek, a gyerekek maguk is ezer szállal kötődtek az egyházhoz. Egyetlen dolgot tartottak érdemesnek feljegyezni róla, hogy a bereai német Wallace Kollégium első női hallgatója volt, ahol 1866-ban végzett.

Sokkal többet tudunk testvéréről, Albertről. Ő az édesapa nyomdokaiba lépett és rövid időre lelkész lett, néhány évig a Wallace Kollégium tanára is volt. Jobban érdekelte azonban az újságírás. Még diákként, a Wesleyan University-n (Middletown, Connecticut állam) eltöltött évek alatt, 1868-ban két osztálytársával útjára indították a The Wesleyan Argus című lapot, amely ma is megjelenik, és az Egyesült Államok legrégibb folyamatosan megjelenő diákújságja. 1884-től a Christliche Apologete munkatársa, 1892-től 1918-ig főszerkesztője volt. Számos egyházi bizottságban tevékenykedett, rendszeresen részt vett a metodista egyház generálkonferenciáin. Egy időben a Baldwin‒Wallace Kollégium és az édesapja emlékére elnevezett kínai William Nast Kollégium kuratóriumának elnöke is volt.[2]

Fanny Nast 1872-ben, huszonöt évesen ment férjhez William A. Gamble-hez (1845‒1897), akivel Cincinnatiben telepedtek le. William Gamble a ma is működő, világszerte ismert Procter & Gamble cég egyik alapítójának, az ír bevándorló James Gamble-nek volt a fia. James Gamble szappant gyártott, sógora, William Procter gyertyát. Apósuk javaslatára kezdtek közös vállalkozásba, és idővel sokféle higiéniai terméket kínáltak. A cég az amerikai polgárháború idején lett igazán jól jövedelmező, amikor a szövetséges hadsereg beszállítója lett. 1879-től gyártotta leghíresebb termékét, az Ivory szappant. Tulajdonosai a század végére milliomosok lettek.[3]

Közös életünkről keveset tudunk. A Gamble házaspárnak nem született gyermeke. Az avondale-i metodista gyülekezet hűséges tagjai voltak. Barátságos otthonuk nyitva állt mindenki előtt, sokféle szociális és jótékonysági munkába kapcsolódtak be. Otto Melle, az Osztrák‒Magyar Misszió szuperintendense jegyezte fel visszaemlékezéseiben, amit valószínűleg amerikai útján hallott róluk, hogy a házaspár már fiatalon, a nagy üzleti sikerek előtt elhatározta, hogy Isten segítségével végzik a munkájukat, és minden bevételükből tizedet fizetnek. A cég könyvelésében minden bevétel tíz százalékát rögtön az adomány rovatba (Zehntenkonto) könyvelték, és ezt a szokást akkor is megtartották, amikor a cégnek már milliós bevétele volt.[4] Az adományok jelentős része a metodista egyház szolgálatait és szociális intézményeit támogatta Cincinatti-ben, például a városmissziót, a metodista kórházat, az árvaházat, és jelentős támogatás jutott a Wallace Kollégiumnak is. Amikor Fanny Nast Gamble huszonöt év házasság után 1897-ben özvegyen maradt, férje örökségének jó sáfára maradt, és továbbra is bőkezűen adakozott.

A Gamble család széleskörben ismert volt Cincinnatiben a sikeres vállalkozásáról és nagylelkű adományairól egyaránt. James Gamble legidősebb fia, James Norris Gamble (1836‒1932) vegyész, feltaláló, 1890-től a cég alelnöke jelentős közéleti személyiség is volt, és a metodista egyház diakóniai munkájának egyik úttörője a városban. Kezdeményezésére létesült 1888-ban Cincinnati első diakonissza otthona, amelynek épületét és induló tőkéjét a Gamble testvérek biztosították.[5] Az igazgatótanács a Gamble testévek édesanyja után Elizabeth Gamble Diakonissza Otthon (Elizabeth Gamble Deaconess Home) nevet adta az új intézménynek. A diakonissza otthon mellett egy kórház is létesült (Christ Hospital). A család később egy nagyobb ingatlant vett az intézmény kényelmesebb elhelyezésére Mont Auburn-ben, Cincinnati mellett. James N. Gamble egy lányiskola számára is adományozott egy épületet, amely a diakonissza alapítvány tulajdonába került, de Fanny Nast Gamble is élete végéig rendszeresen segítette az otthon és a kórház munkáját.

A Női Külmissziói Szövetség (Woman’s Foreign Missionary Society of the Methodist Episcopal Church)

Fanny Nast Gamble valószínű kezdettől fogva lelkes tagja és támogatója volt a metodista Női Külmissziói Szövetségnek is. Az Egyesült Államok egyik legrégebbi és legbefolyásosabb női külmissziói szervezete 1869-ben jött létre Bostonban, néhány elszánt hölgy kezdeményezésére. A szervezet pár hónap leforgása alatt vezetőséget választott, adománygyűjtésbe kezdett, és megtalálta első misszionáriusát, Isabella Thoburnt, akit Indiába küldött. Jellemző a korabeli egyházi viszonyokra, hogy az alakuló ülésen a Tremont utcai gyülekezetben, mivel férfiak is jelen voltak, nők nem szólalhattak fel. Az ülésen Massachusetts állam kormányzója elnökölt, majd a szervezet vezetőségének megválasztása után a férfiak magukra hagyták a hölgyeket, akik azonnal munkához láttak.[6] A taglétszám viharos gyorsasággal nőtt, és Massachusetts állam után számos más államban is megalakultak az alapszervezetei. Cincinnatiben 1870-ben alakult meg a szövetség, amelynek Mrs. W. Gamble, Fanny Nast Gamble egy időben jegyzője is volt (recording secretary).[7]

 A 20. század elején a Női Külmissziói Szövetség már megkerülhetetlen intézménye volt a metodista egyháznak. Majdnem négyszáz misszionáriust támogatott világszerte, Indiában, Japánban, Kínában, Koreában, Mexikóban, több dél-amerikai országban, Afrikában és Európában (Olaszországban és Bulgáriában). Világszerte számos épületet tartott fenn, iskolákat, árvaházakat, kórházakat létesített. Csak az épületek értéke maghaladta az egy millió dollárt. A szövetség tevékenysége egyre szervezettebb volt, a munkatársak széleskörű oktatásban részesültek és komoly teológiai, orvosi ismeretekkel indultak útnak. Feladatuk az oktatás, gyógyítás és evangelizáció köré szerveződött. Ezt az óriási vállalkozást nők működtették az 1912-re 283 ezer főre emelkedő tagság támogatásával.[8]

Fontos megjegyezni, hogy ez a kiterjedt munka teljes egészében a tagdíjakból és önkéntes adományokból valósult meg, ami a Női Külmissziói Szövetséget az egyház komoly vetélytársává tette, ezért a nők adománygyűjtését igyekezetek korlátok közé szorítani, és a szövetséget a metodista missziós bizottság felügyelete alá helyezték.[9] Otto Melle ott jártakor a Külmissziói Bizottság (Board of Foreign Missions) éves bevétele 5 426 000 dollár volt, amelyből 2 303 000 dollárt, majdnem felét a Női Külmissziói Szövetség gyűjtötte.[10]

Találkozása Otto Mellével

Fanny Nast Gamble élete akkor fonódott össze a magyarországi metodisták sorsával, amikor megismerkedett Otto Mellével, az Osztrák‒Magyar Missziói Konferencia szuperintendensével. Melle 1913-ban a Keresztény Diákok Világszövetségének Lake Mohonkban tartott konferenciáján európai küldöttként vett részt, és ez lehetővé tette, hogy egyúttal egy nagyobb körutat tegyen az Egyesült Államokban, így eljutott számos német metodista gyülekezetbe is. Az alkalmat arra szerette volna felhasználni, hogy beszámoljon az Osztrák‒Magyar Misszióról, ismertesse a terveiket, és esetleg támogatókat találjon a megvalósításukhoz.

A fiatal osztrák, és a még fiatalabb magyar misszió sikerén felbuzdulva a balkáni országok megnyerését is lehetségesnek tartotta, ehhez pedig Budapesten szeretett volna egy hídfőállást kiépíteni. Egy saját, egyházi tulajdonban álló épület hiányában ez a nagyszabású terv kivitelezhetetlennek tűnt. A megnézett épületek és telkek alapján úgy látta, legalább 250 ezer korona szükséges bármelyik terv megvalósításához. Ekkora összeg előteremtése viszont teljesen lehetetlen volt a korabeli gazdasági viszonyok között.

1912-ben Európában új püspök kezdte meg a szolgálatát, John L. Nuelsen, aki még abban az évben Magyarországra is ellátogatott, és a budapesti épületvásárlás ügyét felkarolta. Pénzt nem tudott adni, de mindent elkövetett, hogy Otto Melle eljuthasson Amerikába, és ott kereshessen támogatókat a tervéhez. A püspök az Egyesült Államokban született, német bevándorlók gyermekeként. Tanulmányait Amerikában kezdte, majd Svájcban és Németországban folytatta. Személyében két világ találkozott, és nagyszerűen értett ahhoz, hogy közvetítsen e két világ, a gazdag, magabiztos és diadalmas amerikai metodista egyház és a kisebbségben lévő, szerény anyagi körülmények között működő európai gyülekezetek között. A korabeli missziós felfogással ellentétben, amely az Amerikán kívüli missziós területeket nem tartotta egyenrangú félnek, ő testvéri közösség (connexio) kialakításán dolgozott, amelynek elengedhetetlen feltétele volt a személyes találkozás is.

Otto Melle számára az első amerikai út életre szóló élményeket és barátságokat hozott, és elérhető közelségbe hozta egy nagy álom megvalósulását. Önéletrajzában két fejezetet szentelt az út leírásának kezdve ott, hogy a Caronia gőzhajó kifutott Fiume kikötőjéből a tengerre. A 14 napos hajóút után első állomása New York volt, a metodista egyház központja, majd Buffaloba ment, ahol Nuelsen püspök elődje, William Burt püspök vendége volt. Majd számos állomás következett, Lake Mohonk és a világtalálkozó, majd az amerikai német gyülekezetek, Cleveland, Toledo, Detroit, Milwaukee, Pittsburg, Baltimore, Philadelphia és más városokban. Az utazás fénypontját az amerikai német metodizmus fellegvára, Cincinnati meglátogatása jelentette. Az állomáson Albert J. Nast, a Christliche Apologete főszerkesztője, és A. J. Bucher, a Haus und Herd című lap főszerkesztője várta. Albert Nasttal már korábban levelezésben állt, A. J. Buchert pedig személyesen ismerte diák éveiből, mivel egy időben a frankfurti metodista szeminárium tanára volt. Feltűnő, hogy a 19. század végén, 20. század elején még milyen sok személyes kapcsolat fűzte össze az amerikai német és az európai német gyülekezeteket. A tömeges kivándorlás idején nagyon sok családnak még élő kapcsolata volt az óhazában maradt családtagokkal, és az idősebb generáció még németül beszélt egymással. Amerikai lelkészek, tanárok, misszionáriusok jártak haza, hogy a metodista gyülekezetek alapítása, kiadóvállalatok beindítása körül bábáskodjanak. Ugyanakkor a németországi teológiai irányzatok, vagy éppen az evangélikus diakonissza munka nagy hatást gyakorolt az amerikai egyházi életre. Melle ennek az élő, kölcsönös előnyökkel járó kapcsolatnak a hatása alá került. Maga is sokat tanult, és az amerikaiak is érdeklődéssel hallgatták, amit mondott.

Amerikai útja során számos gyülekezetben prédikált, de sokszor csak „könnyű” előadásra kérték, komoly teológiai fejtegetések nélkül. Az éppen folyó második Balkán-háború (1913 júniusa-júliusa) is élénk érdeklődést váltott ki.[11] Cincinnatiben, a város lelkészeinek szokásos hétfő reggeli találkozóján a magyarországi misszió kezdeteiről kérdezték. A történet, amely szerint a szenttamási Kék Keresztes csoport a Christliche Apologete egy számából értesült arról, hogy Bécsben metodista gyülekezet működik, és az újságban talált címre küldték el első levelüket, amelyben metodista lelkészt kértek, leírhatatlan hatást gyakorolt a hallgatóságra. Melle időnként németül, de többnyire angolul tartotta előadásait, egyre nagyobb magabiztossággal, és egyre nagyobb sikerrel. Az osztrák-magyar metodista gyülekezetek életéről szóló beszámolói, visszaemlékezései szerint lebilincselték az amerikaiakat. Bereában, a Wallace Kollégium 50 éves évfordulójára rendezett ünnepségen a végzős diákok előtt az 1900 karácsonyán a szenttamási gyülekezetben elmondott „találóskérdések” prédikációjáról beszélt. Beszéde után a szeminárium igazgatója meghívta, hogy legyen az iskola tanára, és felajánlotta a rendszeres teológiai tárgy oktatását. Melle azonbanhabozás nélkül utasított vissza a megtisztelő ajánlatot azzal, hogy otthon küldetése van.

Cincinnatiben még egy fontos találkozóra került sor, Albert Nast összeismertette húgával, Fanny Nast Gamble-lel. Egy ebéd alkalmával sikerült részletesen beszámolnia az Osztrák‒Magyar Monarchia életéről, amit a hölgy nagy érdeklődéssel hallgatott. Ez alkalommal is akadt közös ismerős, a Cincinnati metodista kórház egy diakonisszája, Fanny Nast Gamble barátnője egy időben Drezdában dolgozott, épp akkor, amikor Otto Melle megkezdte lelkészi szolgálatát. Melle nem kért adományt, erről már útja elején lebeszélték, a nehéz gazdasági helyzetre és a német gyülekezetek szűkös lehetőségeire való tekintettel, megelégedett azzal, hogy beszámolt az otthon végzett munkáról. Az európai és amerikai lehetőségek között azonban hatalmas szakadék tátongott, amit megtapasztalhatott Berea-ban. A William Nastról elnevezett teológiai szeminárium ünnepségén, ahová Albert és Fanny Nast kísérte el, egy koncertterem felavatására is sor került, amelyet Fanny Nast Gamble 30 ezer dolláros adományából alakítottak ki. Mellét lenyűgözte az adomány nagysága, ő maga már 1000 dollárt is óriási ajándéknak tartott volna.[12]

A végrendelet

Melle az amerikai úton megerősödött elhívásában, alapos ismeretekre tett szert az amerikai metodizmus jellegéről, lehetőségeiről, de sem pénzt, sem ígéretet nem kapott, hogy bárki támogatni fogja a budapesti épület megvásárlását. Ezért volt óriási meglepetés, amikor hazaérkezése után megérkezett Albert Nast levele, amelyből megtudta, hogy Fanny Nast Gamble súlyos, több hétig tartó betegség után, 1914. március 19-én 65 éves korában elhunyt. Betegsége alatt végrendeletében felosztotta vagyonát a számára kedves missziós intézetek között, és 50 ezer dollárt hagyott a budapesti épület megvásárlására. Ez az óriási összeg, akkori áron majdnem 300 ezer korona éppen fedezte a régen kiszemelt bérház vételárát. Otto Melle az imádságaik meghallgatásaként fogadta a hírt, és a gyülekezettel együtt leírhatatlan öröm és lelkesedés lett úrrá rajta. Már a háború kirobbanása után, 1916. február 18-án sikerült az adásvételi szerződést aláírni, és kisebb átalakítások után abban az évben szeptember 3-án számos vendég jelenlétében fel is szentelték a házat.

Fanny Nast Gamble halála előtt felajánlott adománya a Külmissziói Bizottság valaha kapott legnagyobb adománya volt, összesen 220 864 dollár, amelyet kínai és több európai misszió között osztott szét. A bizottság a Gondviselés különös kegyelmét látta abban, hogy elsősorban az európai missziók megerősítésére gondolt, amelyeket az 1914-ben kezdődő háború, amelyről ő még nem tudott, különösen megviselt.[13] A végrendelet értelmében a Külmissziói Bizottság a következő összegeket utalta át a kedvezményezetteknek:

A Külmissziói Bizottság részére átadott összegen felül a Női Külmissziói Bizottság további 163.700 dollárt kapott.[14] Ők külön is megemlékeztek róla az 1916-os Generálkonferencián: „Francesca Nast Gamble neve mindig drága lesz a misszionáriusok és missziói munkatársak szívének, nemcsak keresztény nagylelkűségéért, de az adományok mögött lévő szép életéért és lelkületéért. Mrs. Gamble-t munkájából 1914. március 19-én lett haza hívva.”[15]

Francesca Nast Gamble temetésére 1914. március 23-án került sor a Spring Grove temetőben. Ravatalán a Női Külmissziói Szövetség emblémája és jelszava („Saved for Service” ‒ „Szolgálatra megváltva”) feküdt virágokból kirakva. A szövetség lapja, a Woman’s Missionary Friend hosszú és érzelmes cikkben számolt be a temetésről és búcsúztatta a nagyszerű barátot, a fáradhatatlan munkást, aki mindenki előtt szélesre tárta az ajtót, aki osztozott vele a „nagy ügyünk édes terhének hordozásában”.[16]

A világháború, amit ő már nem ért meg, sok mindent megváltoztatott. A budapesti metodista épület nem lett a közép-európai misszió központja, a közös államkeret, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, és a magyarországi gyülekezetek nagy része is elveszett. A magyarországi metodista misszió újjászervezése és egy széleskörű diakóniai munka megalapozása az egyetlen megmaradt budapesti gyülekezetből indult meg. Az új épület nélkül, amelyet Fanny Nast Gamble adományából vett az egyház, ez aligha sikerülhetett volna.

---

[1] Harrison, Daniel W.: Wilhelm Nast (1807‒1899): Founder of German-speaking Methodism in America and Architect of the Methodist Episcopal Church Mission in Europe. Methodist History, 2001, April, 154‒166.

[2] Wesleyan University Magazine. https://magazine.blogs.wesleyan.edu/2018/09/07/historical-row-the-first-argus-editors/

[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Procter_%26_Gamble

[4] Melle, Otto: “Fußspuren Gottes in meinem Leben”: Lebenserinnerungen 1875‒1936 von F.H. Otto Melle. Szerk.: Klaus Schneider. Bremen, 2005. 274.

[5] Golder, C.: History of the deaconess movement in the Christian church. Cincinnati, 1903. 356.

[6] A metodista női misszió történetének kutatója, Dana L. Roberts figyelt fel arra a különös egybeesésre, hogy a Női Külmissziói Szövetség megalakulása és a metodista egyházhoz kötődő Bostoni Egyetem megalakítása ugyanarra a napra esett. A női missziós szervezet vezető tisztségviselői mind valamilyen családi kapcsolatban álltak az egyetem alapítóival (akik a Külmissziói Szövetség alapító üléséről vonultak át a kormányzó hivatalába az egyetem alapító okiratának aláírására), vagy többen maguk is hallgatói voltak a jogelőd intézményeknek, a Newbury és Concord Bibliaiskolának, illetve a Bostoni Teológiai Szemináriumnak. A Bostoni Egyetem alapítása körül olyan széleslátókörű férfiak tevékenykedtek, akik örömmel támogatták a nők erőteljesebb szerepvállalását az egyház és az ország ügyeinek intézésében, és ehhez az oktatás révén egyengették az utat. Az új egyetem az Egyesült Államok első felsőoktatási intézménye volt, amely valamennyi szakra engedélyezte női hallgatók felvételét. Roberts, Dana L.: The Founding of the Woman’s Foreign Missionary Society and the Beginnings of Boston University. Methodist History, 2019, October ‒ 2020, January, 40‒54.

[7] Baker, Frances J.: The story of the Woman’s Foreign Missionary Society of the Methodist Episcopal Church, 1869‒1895. 53. https://archive.org/details/womansforeignmis00bakeuoft/page/34/mode/2up?view=theater

[8] Journal of the Twenty-sixth Delegated General Conference of the Methodist Episcopal Church. New York, 1912. 1351‒1353.

[9] Journal of the Twenty-sixth Delegated General Conference of the Methodist Episcopal Church. New York, 1912. 542.

[10] Melle, i.m. 268.

[11] Melle, i.m. 252.

[12] Melle, i. m. 274.

[13] Journal of the Twenty-seventh Delegated General Conference of the Methodist Episcopal Church. New York, 1916. 1199‒1200.

[14] Journal of the Twenty-seventh Delegated General Conference of the Methodist Episcopal Church. New York, 1916. 177.

[15] Journal of the Twenty-seventh Delegated General Conference of the Methodist Episcopal Church. New York, 1916. 1484.

[16] Woman’s missionary friend, vol. XLIX, no. 5, 1914, 167‒168.