1918-ban, az első világháború végén a metodista misszió húszéves magyarországi jelenlét után rendkívül nehéz helyzetbe került. Az ország jelentős anyagi és emberveszteséget szenvedett a háborúban, amit tetézett a katonai vereség. Az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesése az itt élő egyházak, így a metodista egyház életére is drámai következményekkel járt. A kialakult politikai helyzetet tudomásul véve John L. Nuelsen püspök az Osztrák‒Magyar Missziói Konferenciát 1919 őszén három részre osztotta fel, az osztrák missziói konferenciára, a magyar és a jugoszláv misszióra, amit az 1920-as Generálkonferencia (1920. május 1–27., Des Moins, Iowa) jóváhagyott. A virágzó bácskai gyülekezetek Magyarországtól a Szerb-Horváth-Szlovén Királysághoz (Jugoszláviához) kerültek. Egyedül a budapesti gyülekezet maradt Magyarországon kb. 100 taggal, Martin Funk lelkész vezetésével.

Az ő munkája nyomán indult meg az egyház újjászervezése, és rövid idő alatt páratlan fellendülés kezdődött az egyházban. Új munkatársak álltak szolgálatba, új gyülekezetek kérték felvételüket, a metodista misszió létszámban, földrajzi kiterjedésben, a munkaágak tekintetében egyaránt fejlődésnek indult. A háború utáni felvirágzás okai sokrétűek: a vesztes háború rendkívül mély gazdasági, társadalmi, erkölcsi válságot idézett elő, ami fogékonnyá tette az embereket az evangélium üzenetére. Martin Funk személyében egy kivételes munkabírású, lelki ajándékokkal bőven megáldott lelkész állt az egyház élén, aki mellé sokan jelentkeztek szolgálatra. A belső tartalékok mellett azonban nagyon nagy jelentőséggel bírt, hogy John L. Nuelsen püspöknek köszönhetően az egyház nemzetközi kapcsolatai megerősödtek, és a háború utáni segélyakciók során a magyarországi metodisták jelentős természetbeni és pénzbeli támogatást kaptak. A győztes és vesztes államok közötti ellenségeskedés, a nemzeti bezárkózás éveiben a metodista egyházon belül államhatárokon átívelő szolidaritás mutatkozott meg, és ennek gyümölcseit a magyar metodisták is élvezhették.

Az Osztrák‒Magyar Missziónak Magyarország területén egyetlen szociális „intézménye” volt, egy családi házban kialakított árvaház Szenttamáson (ma Srbobran, Serbia). A hadiárvák közötti szolgálatot 1916-ban, a világháború idején kezdte meg az egyház. Még véget sem ért a háború, de becslések szerint már százezer gyermek maradt árván az országban. A szenttamási gyülekezetben egy négygyermekes anya lett özvegy, aki az egyháztól kért segítséget a gyermekei ellátásához. Otto Melle szuperintendens a délvidéki gyülekezetekben tett látogatásakor beszélt az asszony nehézségeiről, és azonnal adakozás indult a megsegítésükre és egy árvaház felállítására. Egy család felajánlott egy épületet, mások pénzt vagy bútort adtak. Egy Németországból hazalátogató diakonissza, Gehl Erzsébet személyében gondozónője is lett az első beköltöző gyermekeknek. (A Békeharang 1916. szeptemberi száma közölte a szomorú hírt, hogy Jakob Károly honvéd hadnagy, Gehl Erzsébet vőlegénye, Jakob János lelkész testvére augusztusban hősi halált halt. Ez a tragikus veszteség indította a menyasszonyt, hogy ne térjen vissza Németországba, hanem elvállalja az árvák gondozását.[1]) A kezdeményezés egyébként jóval többe került, mint amennyit a magyarországi gyülekezetek össze tudtak gyűjteni. Melle a háború alatt Svájcban járt, beszélt az árvaházról, és az ottani gyülekezetekben is bőkezű adakozókra talált. Az ő segítségükkel sikerült megvásárolni és berendezni az otthont.

Az 1916. november 19-én ünnepélyesen átadott árvaházban kezdetben hat gyermek számára tudtak helyet kialakítani, és további hat férőhelyet terveztek. A Békeharang hírei a következő időben is töretlen adakozókedvről számoltak be, az árvaházban már az első évben karácsonyi ünnepséget tartottak, és ajándék is került a fa alá. A háború rendkívül nagy megpróbáltatást jelentett az egyháznak, de a körülmények ellenére a gyarapodás folytatódott, nőtt a gyülekezetek létszáma, a fronton harcoló lelkészek feladatait a laikusok vették át. Nuelsen püspök a háború után egy részletes beszámolót készített az európai egyházak helyzetéről, és Ausztria‒Magyarország kapcsán kiemelte, hogy Isten kegyelmének, Otto Melle bátorságának és fáradhatatlan munkájának, valamint „a személyes vallásos élet nagyszerű fajtájának” köszönhető, hogy az itteni munka nem hullott szét.[2] És hozzátehetjük, hogy ez a szilárd lelki alap segítette az újabb kibontakozást is.

Az első világháború által okozott politikai földindulás, az évszázados állami keretek megváltozása, a forradalmak és az elhúzódó erőszak, az emberéletben, anyagi javakban történt pusztulás sokként hatott az európai társadalmakra. A háborús győzelem némileg feledtetni tudta a veszteségeket, de a legyőzött országokon teljes csüggedés lett úrrá. Magyarországon a Tanácsköztársaság majd a román megszállás, az elcsatolt területekről visszaáramló magyar menekültek tömegei leírhatatlan állapotokat teremtettek. Funk Márton budapesti lelkész, majd szuperintendens fáradhatatlanul munkálkodott, hogy az egyház minden lehetséges eszközzel kivegye a részét a szenvedések enyhítésében. Nagyon sok árva, félárva gyermek és nélkülöző család került az egyház látóterébe, akiket kezdetben az új egyházépületben, a Felsőerdősor utcában láttak el, de a hely kevésnek bizonyult, és a szuperintendens szeretett volna valamilyen végleges megoldást találni. A kézenfekvő megoldás az volt, hogy az elveszett (helyesebben a jugoszláv misszióhoz került) szenttamási árvaház pótlására egy új árvaházat kell kialakítani a főváros közelében.

Az árvaház megalapítása Budakeszin azonban nemcsak ennek a hazai kezdeményezésnek köszönhető. A háború után a romokban heverő európai országok megsegítésére nagyszabású segélyakció bontakozott ki az Egyesült Államokban, amelyből a metodista egyház is kivette a részét. Nuelsen püspök valójában a háború alatt is Európában maradt, jóllehet amerikai állampolgár létére ez nem volt veszélytelen dolog, és folyamatosan próbált segíteni a felügyelete alá tartozó egyházaknak. 1919 végén a Külföldi Missziók Bizottsága (Board of Foreign Missions) egy delegációt küldött Európába, hogy segélyeket vigyen a nélkülözőknek, és mérje fel, mire van szükség. Két korábbi európai püspökök, dr. William Burt és dr. William O. Shepard mellett August Johannes Bucher, a Christliche Apologete című német nyelvű metodista lap szerkesztője és Hanford Crawford, egy New York-i gyáros hajózott át az óceánon, Zürichben csatlakozott hozzájuk Nuelsen, majd Bécsben az osztrák szuperintendens Otto Melle. A küldöttség 1920 januárjában Svájcból indult egy különkocsiban, jelentős élelmiszersegéllyel megrakodva, és a metodista misszió központjait járták végig. Berlinben, Bécsben, Budapesten és Belgrádban egyházi és városi vezetőkkel találkoztak (Magyarországon még a miniszterelnök, Huszár Károly is fogadta őket), tárgyaltak az adományok sorsáról.

Az európai körút mély nyomott hagyott a püspökben, a sok személyes megtapasztalás, a látottak és hallottak nagy segítséget jelentettek későbbi munkájában. Másrészt Nuelsen püspök és a metodista egyház tevékenysége nemzetközi méretekben is elismerést vívott ki. 1920 tavaszán a Svájci Szövetséges Tanács egy nemzetközi gyermeksegélyező bizottság felállítása céljából számos nemzetközi szervezet részvételével konferenciát hívott össze Genfbe, ahová a metodista püspököt is meghívta.[3] A gyermekek különösen sokat szenvedtek a háborúban, és ők voltak a legkiszolgáltatottabbak. A gyermeksegélyezés, a felnövekvő generáció megsegítése lehetett Európa egyetlen reménye a jövőre nézve. Ezt Nuelsen is jól látta, ezért a metodista segélyakció súlypontja is a gyermeksegélyezésre helyeződött.[4]

Rövid idő alatt világos lett, hogy az alkalmi segélyek, élelmiszer, ruhanemű szétosztása nem elegendő a közép-európai gyermekek helyzetének javítására, hanem állandó intézményekre van szükség, ahol az alultáplált, legyengült gyerekeket tartósan gondozni tudják, a betegek meggyógyulhatnak. Pár hónap leforgása alatt a Nuelsen vezetése alatt álló Centrálkonferencia minden évi konferenciájában és missziójában sikerült létrehozni egy-egy árvaházat: ötöt Németországban (Nagold, Kelkheim, Klosterlausnitz, Blankenburg, Elmskrug), egyet Ausztriában (Auhof, Türnitz), és egyet Magyarországon. A jótékonysági akciókhoz szükséges pénz részben a Külmissziós Bizottság által kezelt centenáriumi gyűjtésből származott,[5] részben a háborús segélyalapból, részben a háborúból kimaradó, vagy a háború által kevésbé sújtott országokból, Svájcból, Dániából, Norvégiából, Svédországból érkezett. Épületek vásárlását, intézmények felállítását a Külmisszió azonban nem támogatta Közép-Európában. Az általános vélekedéssel szemben az amerikai támogatás korántsem volt magától értetődő. Az amerikai egyház és a missziós bizottság gondolkodásában a misszió a nem keresztény területek, Kína, India, Afrika evangélizálását jelentette. Az európai protestáns országokra nem tekintettek missziós területként (esetleg a katolikus többségű vagy orthodox országok érdemelhették ki ezt a címet), és az amerikai elvárás az volt, hogy ők maguk teremtsék elő az egyház fenntartásának pénzügyi alapjait. Nuelsen püspök folyamatos küzdelmet vívott a közép-európai országok pénzügyi támogatásáért. A háború csak tovább nehezített a helyzeten. A keresztény testvériség és a politikai semlegesség hangoztatása ellenére minden jel arra mutatott, hogy az amerikai egyház elfogult, és csak a szövetséges hatalmak országait kívánja segíteni. Nuelsen német származása további konfliktusok forrása lett a háború alatt.[6]

A püspök óriási energiával igyekezett támogatást szerezni ott, ahol tudott. Az 1920-as Generálkonferencián az amerikai német küldöttek között kezdeményezte egy Közép-Európai Gyermekjóléti Bizottság felállítását, és hat árvaház létesítésére 300 ezer dollárt kért. A bizottság valóban meg is kezdte a működését A. J. Bucher vezetésével, de a kért összegnél kevesebb tudott összegyűjteni, körülbelül 182 ezer dollárt. Az amerikai német gyülekezetek, az amerikai német vasárnapi iskolák adománya így is jelentős segítséget jelentett a gyermeksegélyezés ügyének, amit kiegészített az európai országok vasárnapi iskoláinak karácsonyi gyűjtése is.[7] Ez utóbbi főleg a skandináv országokban folyt, Anton Bast püspök kezdeményezésére.

A magyar egyház a következő években egyszer sem felejtkezett el az évi konferencián arról, hogy köszönetet mondjon Nuelsen püspöknek, a „magyar gyermekek jótevőjének”, és rajta keresztül az amerikai egyháznak. A skandináv egyházakkal személyes kapcsolat is létrejött. 1922-ben Hjalmar Strömberg svéd lelkész, vasárnapi iskolai titkár Ausztriába és Magyarországra látogatott, hogy személyesen nézze meg az új árvaházakat. Abban az évben járt itt a Vasárnapi Iskolák Bizottságának (Board of Sunday Schools of the Methodist Episcopal Church) európai titkára, dr. Ernest Lyman Mills, és dr. Corliss P. Hargraves, a metodista vasárnapi iskolai bizottság külügyi titkára. 1923-ban pedig Martin Funk utazott háromhetes körútra az északi államokba, hogy köszönetet mondjon a segítségért.

Az egyház 1921 márciusában vette meg Budakeszin az első ingatlant, amely néhány év leforgása alatt az intézményes szociális munka fő bázisává fejlődött. A vásárlás körülményeit nem ismerjük pontosan, és csak találgathatunk, miért éppen ide jött Martin Funk szuperintendens munkatársaival. Hosszú tervezés biztosan nem előzte meg a döntést, mert az események gyorsan követték egymást. A háború alatt jártak már metodisták a fővároshoz közeli sváb faluban, 1916-tól heti kétszer, csütörtökön és vasárnap házi istentiszteletet tartottak ott, bár nem tudjuk, kinek a hívására érkeztek. A hely ismerős volt, és a szép fekvésű, jó levegőjű falu ideálisnak tűnt egy gyermekotthon kialakítására.

Budakeszin a század első évtizedeiben mintegy hétezren laktak. A kis sváb falu lakói eredetileg földműveléssel, szőlőműveléssel foglalkoztak, a háború után viszont egyre többen iparosok lettek vagy panziót nyitottak a pihenni vágyó fővárosiaknak. A falu gyors ütemben polgárosodott, a fővároshoz közeli faluba sokan jöttek nyaranta pihenni, a középosztálybeli ügyvédek, orvosok nyaralókat építtettek. A Budai-hegyekben több szanatórium is működött, különösen a tüdőbetegek gondozására volt alkalmas a hely. Ezek közül legnagyobb az 1901-ben megnyílt Erzsébet Szanatórium volt, amelynek épülete a főváros és Budakeszi határán magasodott a falu fölé. Idáig egyébként már autóbusz közlekedett a városból. A János-hegy lábánál, az erdőn túl az 1920-as évek elején még csak kertek húzódtak, néhol egy-egy villaépület szegélyezte a földutakat. Az ingatlanárak is kedvezőek lehettek, mert az egyház rögtön több épületet és telket is megvásárolt.

A telek megvásárlása, épületek

A jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1921-ben egy 1400 négyszögöles kert és egy háromszobás ház került először az egyház tulajdonába. Az „Uszoda”-ként emlegetett épület a Rákóczi utca 16. szám alatt állt, az Erzsébet Szanatórium alatti lankán.[8]

A 350.000 koronás vételárat nem tudta azonnal kifizetni az egyház, mert az összegyűlt adomány csak kb. 20.000 koronát tett ki. Segített a helyi elöljáróság és nemzetközi adomány is érkezett, de még így is 200.000 koronás adósság maradt az épületen.[9] Ennek ellenére rövidesen megvettek hozzá három másik villaépületet a Rákóczi utca 2., 4., 6. szám alatt 1.100.000 koronáért, majd a Rákóczi utca 18. szám alatti Freissler-villát 200.000 koronáért. A cél egy egybefüggő otthon kialakítása volt, ezért megvették a Rákóczi utca 2. és 16. szám közötti beépítetlen telkeket is. A Fő utca 5. szám alatt megvették a Mocsnik-villát a hozzátartozó földdel 540.000 koronáért (itt lakott később a személyzet és a kertész), de vettek egy telket az Őz-völgyben, és megvették a Depontemező nevű telket is. Az egész épületegyüttes így 9000 négyszögölet tett ki és hat ház tartozott hozzá, amelyekben összesen 15 szoba volt.[10] 1922. március 17-én már a Miniszterelnökség előtt volt a Püspöki Metodista Egyház beadványa, amelyben kérvényezték, hogy a megvásárolt ingatlanokat árvaház és üdülőtelep céljára használhassák. Bernolák Nándor népjóléti és munkaügyi miniszter az előterjesztésben megemlítette, hogy „az Amerikai Püspöki Metodista Egyház magyarországi gyülekezetei, amelyek a magyarság javára a jótékonymunkák egész sorozatát végezték el, – többek között a gyermeknyaraltatási akciót is, amelyet állandósítani és intézményesíteni akarnak, s ezzel egybekötve árvaházat is fel akarnak állítani. […] Minthogy az árvaház létesítése és a gyermeknyaraltatás feltétlen kielégítést kívánó közcélt szolgál”, ezért a miniszter kérte, hogy az egyház a felsorolt épületeket az árvaház és üdülőtelep céljára vehesse igénybe. A Bethlen István vezette kabinet a hozzájárulást megadta.[11]

1922 januárjában költöztek be az első lakók az árvaházba, amelyet 1922. június 29-én, a magyar misszió évi konferenciáján avattak fel ünnepélyesen Nuelsen püspök jelenlétében. A püspök svéd egyházi lapoknak írt beszámolójából tudjuk, hogy zajlott ez a nap, és milyen nagyszabású gyűjtési akció folyt külföldön, hogy az otthon megvalósulhasson.[12] Az első épület árához svéd vasárnapi iskolás gyermekek karácsonyi adományait hozta el a püspök, a következő évben küldött összeg a ház fenntartásához járult hozzá. A megnyitó ünnepségre egy államtitkár, a fővárosi tisztifőorvos és más tisztségviselők érkeztek, és egy díszegyenruhás rendőralakulat is tiszteletét tette. A svéd gyermekek adományai mellett dán, norvég, svájci adományok is érkeztek. Az épületegyüttes első villái a külföldi metodista adományozók tiszteletére a „Svéd-lak”, „Nuelsen-lak”, „Helvétia-lak” elnevezéseket kapták.

1923. május 17-én egy teljesen új épület alapkövét helyezték el a korábbi Spiegel-féle telken, amelyet páratlan gyorsasággal felépítettek, és 1924-ben a Magyar Missziói Konferencia első ülésén már fel is szenteltek. A ma is álló főépületben helyezték el a konyhát, az ebédlőt és egyéb kisegítő helyiségeket. Abban, hogy ilyen gyorsan elkészült az épület, bizonyára nagy szerepet játszott, hogy Nuelsen püspök 40 ezer svájci frankot adott az építkezésre, ami a költségek nagy részét fedezte. Funk Márton az 1924. évi jelentésében büszkén számolt be arról, hogy az épület külleméről, műszaki megoldásairól sokan elismerően nyilatkoztak, és nemcsak az egyház, hanem a falu ékessége is lett.[13] Az 1924. július 13-i ünnepségről a Békeharang augusztusi számában is beszámolt a szuperintendens. Az árvaház létrejöttét a magyar hatóságok is fontosnak tartották, mert megjelent dr. Bánóczy Kálmán miniszteri tanácsos a kormány, Tóth főszolgabíró Pest megye, dr. Ruffy Kálmán tanácsjegyző a főváros képviseletében, és megjelent a svéd, dán, norvég konzul és az amerikai nagykövet is. A külföldi vendégek az épület megtekintése után a nemzetek közötti gyűlölködés legyőzéséről, a világbéke megteremtéséről szónokoltak, az árvaházban lakó gyermekek pedig műsort adtak a jelenlévőknek.

Az összesen 9000 négyszögöles területen gyümölcsöt, zöldséget is termesztettek, állatokat tartottak, ami jelentősen hozzájárult a gondozottak ellátásához, ha nem is lett teljesen önellátó az intézmény. Az ellátás biztosítása céljából kisebb-nagyobb telkeket később is vettek, de alapvetően 1949-ig abban a formában működött az intézmény, ahogy 1924-re kialakult. Az egyház tulajdonában álló telkek és épületek a Rákóczi utca két oldalán és a Fő utcán helyezkedtek el, némileg messze a falu központjától, így az első években lovakat is tartottak, és az árvaházban lakó gyerekeket szekéren vitték az iskolába. Később anyagi okokból a lovak tartásáról le kellett mondaniuk. Ma a Rákóczi utca 2. szám alatti telek és az azon álló épületek vannak az egyház birtokában, ami valószínűleg több korábbi telket is magában foglal.

Az épületek berendezését kezdetben bérelte az egyház, de a budapesti német nőegylet hatékony segítségével rövid idő alatt sikerült saját felszerelést, bútort venni az épületekbe. Az eredeti épületegyüttesről csak néhány fénykép és a kortársak leírásai tanúskodnak. Ezekből tudjuk, hogy nemcsak a jó elhelyezkedése, hanem a színvonalas berendezés miatt is elismerést vívott ki az intézmény, és időről időre felbukkantak érdeklődők, többnyire orvosok, akik szívesen megvették volna a telepet magánpraxisuk számára. Az egyház azonban még a legnehezebb időkben is nagy erőket mozgatott meg, hogy az intézményt, „missziói munkánk ékességét” ‒ ahogy Martin Funk fogalmazott ‒ megőrizhesse.

---

[1] The Story of the Methodist War Orphans in South Hungary. Bishop John L. Nuelsen. United Methodist Church Archives – GCAH, Madison, New Yersey. 1597-7-3:9 Bishop Nuelsen papers from Austria Hungary 1912–1924 continued, angol nyelven, dátum nélkül. Magyarul olvasható: Metodista Figyelő, 2016. 1. szám, 56–61.

[2] „The fine type of personal religious life cultivated in our societies…” John L. Nuelsen püspök beszámolója a Külmissziói Bizottságnak, 1918. december. UMC Board of Missions. Administrative Files. Series of the Board of Missions of the Methodist Church. United Methodist Church Archives – GCAH, Madison, New Yersey.

[3] Nuelsen püspök levele Frank Mason North-hoz, 1920. február 17. UMC Board of Missions. Administrative Files. Series of the Board of Missions of the Methodist Church. United Methodist Church Archives – GCAH, Madison, New Yersey.

[4] John L. Nuelsen püspök jelentése a Generálkonferenciénak. Journal of the General Conference of the Methodist Episcopal Church. New York‒Cincinnati, 1920, 967.

[5] A metodista egyház missziós bizottsága 1819-ben alakult. Fennállása százéves évfordulójához közeledve a vezetőség egy Centenáriumi Bizottságot állított fel, és nagyszabású gyűjtést indított a misszió kibővítése céljából. A háború azonban közbeszólt, Európában a misszió bővítése helyett a misszió életben tartására volt szükség. Nuelsen püspök folyamatosan levelezett a Bizottsággal, és próbálta elérni, hogy a nélkülöző európai egyházak támogatást kaphassanak az alapból. Nuelsen püspök levele Frank Mason North-hoz, pl. 1920. október 3., 1921. július 2. UMC Board of Missions. Administrative Files. Series of the Board of Missions of the Methodist Church. United Methodist Church Archives – GCAH, Madison, New Yersey.

[6] Lásd erről részletesen: Donald C. Malone: German Methodism and the Great War. Methodist History, 1971, July. Az USA hadba lépését követően a német, osztrák és magyar egyházak lelkészei a fizetésüket sem kapták meg két és fél éven keresztül. Ezt Nuelsen püspök pótolta más forrásokból.

[7] Levél Frank Mason North-nak, 1921. augusztus 25. A levél melléklete egy hosszú kivonat dr. Corliss P. Hargraves-hez, a vasárnapi iskolai bizottság külügyi osztályának titkárához írt április levélből, amelyben Nuelsen részletesen leírja, hogy milyen adományokat kapott és milyen segélyeket juttatott el a közép-európai egyházakhoz. UMC Board of Missions. Administrative Files. Series of the Board of Missions of the Methodist Church. United Methodist Church Archives – GCAH, Madison, New Yersey.

[8] Az uszoda meglétéről egy régi képeslap tanúskodik. A Márta Mária Otthon kertjében ma is meglévő lévő üvegházat az egykori medencében alakították ki.

[9] Itt jegyezzük meg, hogy a Budakeszin vásárolt ingatlan első tulajdonosa nem az egyház, hanem az egyház által alapított Keresztyén Könyvesház Korlátolt Felelősségű Társaság volt, mivel az egyház állami elismerés hiányában nem rendelkezhetett tulajdonnal.

[10] A megvásárolt épületeket és telkeket Martin Funk szuperintendens vette számba a Békeharang 1923. évi 13. számában, de ugyanezek az épületek szerepeltek a miniszterelnökségi beadványban is.

[11] Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1922. március 17. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL), K27_19220317 1922.03.17.

[12] Budakeszi by Bishop John L. Nuelsen. United Methodist Church Archives – GCAH, Madison, New Yersey.1597-7-3:9 Bishop Nuelsen papers from Austria Hungary 1912–1924 continued.

[13] A budakeszi gyermekotthon jelentése. Jegyzőkönyv a Magyarországi Püspöki Methodista Egyház első missziói üléséről. A Magyarországi Metodista Egyház Levéltára (MMEL), I.7. Évi konferencia, 16. doboz