Budapesten 1905-ben kezdődött meg a metodista egyház missziója, de egészen 1916-ig nem volt saját otthona a kicsi, mégis folyamatosan gyarapodó gyülekezetnek. Bérelt lakásokban tartották az istentiszteleteket és indították el az első missziós kezdeményezéseket, az ifjak, majd a fiatal lányok otthonát, a népirodát, és bérelt lakásban lakott a lelkész is. A Felsőerdősor utcai bérház megvásárlásával egészen új távlatok nyíltak meg a budapesti gyülekezet előtt. Bár a háború alatt a lelkészek és a gyülekezet férfi tagjai katonai szolgálatra kényszerültek és sokan életüket veszítették a vérontásban, a laikusok példásan helyt álltak a lelki vigaszt és anyagi segítséget kereső emberek szolgálatában. Az egyház növekvő érdeklődést tapasztalt, és minden nehézség ellenére reménységgel gondolt a misszió növekedésére.

A Felsőerdősor utcai épület 1916. február 18-án került a metodista egyház tulajdonába, de a régi lakók kiköltözése, a maradókkal az új szerződések megkötése egészen a nyár végéig elhúzódott. A lelkészlakás, a fiatal férfiak és nők otthona számára kiválasztott lakások lakói rövid idő alatt kiköltöztek, és az első emeleten sikerült egy imatermet is kialakítani, amely a növekvő számú érdeklődő számára szinte azonnal kicsinek bizonyult. Ennek ellenére az egyház nagy örömmel és hálával vette birtokba az épületet, amelyet 1916. szeptember 3-án az Osztrák‒Magyar Missziói Konferencia éves ülésén John L. Nuelsen püspök felavatott. A háborús helyzet és a pénzügyi nehézségek megakadályozták a további tervek megvalósítását, az 1918-as forradalom, majd a Tanácsköztársaság hónapjai alatt pedig egy pillanatra úgy tűnt, minden elveszett. Martin Funk a Magyar Misszió első ülésére írt jelentésében megrendítően számolt be ezekről a hónapokról. „Isten bölcs nevelő. Milyen jó volt, hogy a háború alatt többször kellett a halálnak szemébe néznem! Így aztán nem esett annyira nehezemre, hogy a kommunista munkástanács szép kilátással kecsegtetett, midőn tudomásomra adta: „Mihelyt kezünkön 1esz a teljes hatalom; önt is, az összes papokkal fel fogjuk akasztani. Ön ugyan felvilágosultabb, mint … de arra szintén megérett, hogy felakasztassék.”[1]

A világvárossá terebélyesedő Budapest egyik legsúlyosabb szociális problémáját a lakásínség jelentette (erre volt válasz az egyház első missziós kezdeményezése, az ifjak otthona, majd a lányok otthona megszervezése: olcsó lakhatás biztosítása a fővárosba költöző fiatalok számára), ezért a forradalom napjaiban a munkások egyik legfontosabb követelése a lakhatási válság megoldása volt. A kormányzótanács 1919. március 26-án kiadott X. számú rendelete intézkedett a lakóházak szocializálásáról, anélkül azonban, hogy a végrehajtás mikéntjét is szabályozta volna. A kerületi lakásbizottságok megkezdték a lakások felmérését, de rövidesen egy központi lakásbizottság is megalakult ugyanebből a célból. „Bizottság bizottságot váltott fel a házunkban, hogy éljen a foganatosított szocializálással.” ‒ írta ezekről a napokról Martin Funk.[2] A lakások kiutalása sem ment zökkenőmentesen, és inkább csak rontott, mint javított a helyzeten. A városban sok helyen előfordult a lakások rekvirálása, családok összeköltöztetése, erőszakos beköltözés, bútorfoglalás.[3] Erőszakos cselekményekről nem írt Funk, de az rögtön világos volt számára, hogy a bérházra igényt tart a munkáskormány, ami minden missziós tervnek végett vetett volna. A rövidéletű Tanácsköztársaság bukásával a nyár végére ez a veszély szerencsére elhárult. 

A munka azonban nem állt meg, sőt talán éppen a sokféle nyomorúság, megpróbáltatás miatt egyre többen keresték az egyházat lelki támaszért, kézzelfogható segítségért. Új munkatársak is szolgálatba álltak, így az angyalföldi, kispesti munka is kiszélesedett. 1920 őszére a gyülekezet imaterme olyan szűkössé vált, hogy másik helyiség után kellett nézni. A megoldást a földszinten hátul működő kisebb gyár kiürítésében és a helyiség átalakításában találták meg. A munkálatok több hónapot vettek igénybe, ezek költsége mintegy 9000 koronára (5000 dollárra) rúgott, amit kölcsönből tudott kifizetni az egyház. Az átalakítás idejére megint költözni kényszerült a budapesti gyülekezet. Ez alkalommal a Rákóczi úton álló szlovák evangélikus templom (a Rákóczi út 57/A szám alatt a Luther-udvarban álló templom) presbitériumát kérték, hogy vasárnap délutánonként ott tarthassák az istentiszteleteiket. Raffay Sándor püspök és Kaczián János esperes engedélyével 1920 októberétől 1921 tavaszáig a német metodista gyülekezet a Rákóczi úton jött össze, a kisebb létszámú magyar gyülekezet maradt az első emelti teremben.

A gyülekezet végül 1921 áprilisában vehette birtokba jelenleg is használt otthonát, a földszinti imatermet, amelyet John L. Nuelsen püspök az Évi Konferencián, a Püspöki Methodista Egyház Magyarországi Missziójának első ülésén szentelt fel. Sokszoros ünnep volt ez a pár nap, a megmaradás, az újrakezdés, a testvéri közösség örömünnepe, amely mély nyomott hagyott a résztvevőkben. Ennek tudhatjuk be, hogy a Békeharang több számában is foglalkozott a konferenciával, részletes beszámolót és több fényképet közölt az ünnepi eseményekről, a fontosabb résztvevőkről, s a cikkek írói mindezt olyan lelkesedéssel tették, hogy szinte megelevenednek a száz évvel ezelőtti napok.

A Békeharang cikkeit és a konferencia jegyzőkönyvét végig olvasva kirajzolódnak előttünk a metodista kegyesség és gyülekezeti élet jellegzetességei, amelyek máig meghatározzák a közösségeinket, kezdve a ma is ismert énekekkel (Testvérim, föl tehát, Fel barátim drága Jézus), a konferenciai ülést megnyitó imádsággal, a szeretetvendégséggel. A beszámolókból azonban kirajzolódik egy tágabb kép is, egy olyan kapcsolati háló és viszonyrendszer, amelyben az első világháború utáni újrakezdés zajlott. Csopják Gábor kispesti lelkész, a Békeharang tudósítója név szerint számba vette a külföldi és magyarországi vendégeket, és ez a névsor látványosan mutatja azt a nagy átrendeződést, amelynek a sodrába került a metodista egyház.

Az Osztrák‒Magyar Monarchia felbomlásával, a Bácska elcsatolásával a legrégibb metodista gyülekezetek elvesztek a magyar misszió számára, a budapesti gyülekezet azonban egy váratlan megélénkülés középpontjában találta magát. Martin Funk szuperintendens számára egyértelmű volt, hogy ebben kiemelt szerepet játszott az 1920 januárjában Budapestre látogató amerikai delegáció körüli médiavisszhang és az amerikai segélyek. A másik fontos tényezőt azok a változások jelentették, amelyek a protestáns egyházakban a Monarchia felbomlásával indultak meg, a metodista missziótól függetlenül. Martin Funk szuperintendensi jelentésében erre utalt: „Hozzájárulásunk nélkül nyílt meg számunkra néhány ajtó.”[4] Anélkül, hogy a magyarországi egyházakban végbemenő változásokat részletesen bemutatnánk, csak annyit jegyzünk meg, az hogy a 19. század második felében a protestáns vidékeken virágzó paraszti háziközösségek (amelyeket Szigeti Jenő paraszt-ecclesioláknak, „egyházacskáknak” nevezett) már a századfordulón számtalan támadásnak voltak kitéve, ami e kis közösségek válságához és lassú felbomlásához vezetett. Az első világháború katasztrofális következményei az egyházak veszélyérzetét csak fokozták, a „szekták” elleni támadások felerősödtek. Így a protestáns egyházakban kiformálódó kis közösségek a háború után vagy visszatértek az anyaegyházukba, vagy valamelyik szabadegyház védelme alá húzódtak. Néhányan éppen a metodista egyház védelme alá.[5]

1921 áprilisában a Felsőerdősor utcai imaterem avatásán egy nagyon sokszínű társaság gyűlt össze, amelyben néhány külföldi metodista vendégen kívül csak a lelkész, Martin Funk, hűséges laikus segítői (Thomasko Frigyes, Müller Miksa, Reidt Károly) és néhány család tartozott korábban is a metodistákhoz. Nagy számban vonultak fel a kispesti, angyalföldi munkásgyülekezetek tagjai, akik döntően a háború utáni ébredés idején csatlakoztak a metodistákhoz az ott kezdett missziói munka hatására. („Testvéreink oly tömegben jöttek, hogy nem győzve villamoskocsira várni, per pedes Apostolorum, gyalog jöttek be a környékről.”)[6] Eljöttek olyan gyülekezetek képviselői, akik addig más egyház keretei között éltek, de bensőséges hitéletük, erényes magatartásuk egyre több ellenséget szerzett nekik, és a metodisták között találtak új lelki otthonra. Jöttek olyanok is, akik hasonló helyzetben voltak, de még nem döntöttek a csatlakozás mellett.

Először vettek részt nyíregyháziak a metodista konferencián. Szabó Ede „kolpoltőr” (bibliaárus), és Harmann József laikus vezető képviselték a szabad evangéliumi tót gyülekezetet, amely ebben az évben csatlakozott a metodista egyházhoz. Történetük, a gyülekezet kialakulása, az első világháború alatt és után elszenvedett viszontagságaik jól ismertek.[7] A gyülekezet prédikátorát, Rohacsek Józsefet pánszláv izgatás vádjával bebörtönözték, ezért a gyülekezetből két fiatalember 1920 nyarán Budapestre jött, hogy segítséget kérjen a vezető nélkül maradt gyülekezet számára. A Kék Kereszt magyarországi titkárát keresték, de őt nem találták otthon, így a metodista lelkészhez fordultak, akit hírből már ismertek.[8] A gyülekezet a nyelvi akadályok ellenére azonnal megérezte a lelki rokonságot a Szentíráshoz ragaszkodó, imádkozó életet élő metodistákkal, így majd száz fővel a csatlakozás mellett döntött.

A Dunántúlról több helyről is érkeztek vendégek, jóllehet itt a nagyszékelyi kis közösséget kivéve sehol nem jártak metodisták korábban. Schmidt János vezetésével többen érkezetek Kaposszekcsőről, Nagyszékelyről, Sásdról és Györkönyből. Az itteni kis evangéliumi közösség az evangélikus egyházban alakult egy megtért evangélikus lelkész, Reichert Gyula szolgálata idején. Az elszenvedett üldöztetések miatt 1920 őszén a közösség kilépett az egyházból, és a metodistákhoz csatlakozott. A konferencia a közösséget örömmel befogadta, és Schmidt Jánost még abban az évben Frankfurtba küldte teológiai tanulmányai megkezdésére.

Ugyanez a Reichert Gyula 1921-ben maga is részt vett a konferencián, ahol “kellemes feltűnést keltett jó magyaros megjelenésével”,[9] és felvételt nyert a metodista lelkészek sorába. Reichert Gyula pályáját Kovács Zoltán a györkönyi gyülekezetről írt tanulmányában végig követte, ezért ennek részleteit itt nem ismételjük el.[10] Reichert Gyula még a györkönyi és kaposszekcsői evangélikus gyülekezetek lelkészeként „evangéliumi munkába kezdett. Mégis inkább a szekták gazdagodtak a ténykedéseiből.” ‒ panaszkodott a későbbi györkönyi evangélikus lelkész, Takó István.[11] Reichert Gyula több magyarországi evangélikus lelkésszel együtt a német evangélikus egyházban indult közösségi mozgalom[12] tagja volt, a megtért, evangéliumi életet élő lelkészek rendszeres kapcsolatban álltak egymással. Reichert Gyula például már az 1910-es években is levelezett Wallrabenstein Jakab evangélikus lelkésszel, aki 1922-ben szintén csatlakozott a metodistákhoz.[13]

A dunántúli sváb gyülekezetekből érkező testvérek nem valamilyen metodista missziós munka hatására, de nem is véletlenül érkeztek éppen ekkor Budapestre. Az evangéliumi ébredés a 19. század utolsó éveiben kezdődött, amelyről a szabadegyházak történetét tárgyaló írásokban szinte nem esik szó. Macher Tivadar baptista lelkész családi történetek nyomán kezdte el kutatni a hegyháti ébredés történetét, és összegyűjteni az ébredés vezetőiről szóló emlékeket.[14] Írásában több metodista is feltűnik, illetve ami még meglepőbb, a hegyháti falvak (Észak-Baranya evangélikus svábok lakta falvai, Bikal Tékes, Ráczkozár) evangéliumi közösségeiből többen az 1921-es metodista ünnepségen is feltűntek! A hegyháti evangélikus gyülekezetekben történt megtérések híre akár a györkönyi, kaposszekcsői evangélikusokhoz is eljuthatott, talán azok hatására indult el másutt is az evangéliumi ébredés, erről azonban nem állnak rendelkezésünk adatok.

Amit tudunk, hogy a Felsőerdősori utcai metodista imaterem avatásán ott volt Laub János és felesége, akik Bikalról érkeztek az ottani szabad evangéliumi gyülekezetből. Laub János édesapja, Laub Henrik egy vándor iparoslegény hatására tért meg, és egy kis közösség alakult ki körülötte, de ekkor még az evangélikus egyházzal sem szakadt meg a kapcsolata. A gyülekezet vezetését 1919-ben a fia vette át, és ezután egyre inkább eltávolodtak az evangélikus egyháztól, később ki is léptek. Macher Tivadar szerint később jó kapcsolatot ápoltak a Testvérgyülekezet vezetőivel, dr. Kiss Ferenc professzorral és Ungár Aladárral.[15] De meghívásuk annak a jele, hogy a metodistákkal is ismeretségben álltak.

Lehmann János Ráczkozárról (ma Egyházaskozár) érkezett, ahol bátyja, Lehmann Henrik körül alakult ki az evangélikus egyházon belül egy kis hívő közösség. A gyülekezet szoros kapcsolatban állt a Dél-Kelet-Európai Misszióval (amely a nyíregyházi szabad tót gyülekezetet is pásztorolta a metodistákhoz való csatlakozásig!), és Lehmann János a misszió bibliaiskoláját is elvégezte Hausdorfban (ahol a nyíregyházi gyülekezet prédikátora, Rohcsek József is tanult).

Laub Jánost és Lehman Jánost a konferencián Nuelsen püspök név szerint is köszöntötte. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a metodisták a két evangéliumi gyülekezet csatlakozásában reménykedtek, ekkorra azonban a baptista egyház vonzása már erősebb lehetett, és végül hozzájuk csatlakoztak. A híradás nem szól arról, kik hívták a bikali és ráczkozári testvéreket, de az biztos, hogy többekkel is jó ismeretségben álltak. A bikali gyülekezetben merítkezett be egy fiatalember, egy tófűi tanító, Löbel János, aki rövidesen a metodista egyház lelkészjelöltjeként tűnik majd fel. Ráczkozári születésű volt Schmidt János, aki a kaposszekcsői hívő közösséggel csatlakozott a metodistákhoz. Macher Tivadar szerint Schmidt (később Szécsey) János élete végéig szoros kapcsolatban maradt a ráczkozári testvérekkel.[16]

A sokszínű ünneplő közösségből említést érdemel két református vendég, akik a belmisszió iránti elkötelezettségükről voltak ismertek, és a metodistákkal a két világháború közötti években folyamatosan kapcsolatban álltak. Egyikük dr. Csia Sándor nyíregyházi születésű orvos, a MÁV főorvosa hosszú ideig, aki egyúttal a Bethánia Egylet főtitkára volt. A másik vendég, Victor János református vallástanár, a Keresztény Ifjúsági egyesület (KIE), majd a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség (MEKDSZ) utazó titkára, a vasárnapi iskolai szövetség elnöke régi ismerőse volt a budapesti metodistáknak. A több nyelven beszélő fiatalember a konferencián tolmácsként is segített. A történelmi egyházak belmisszió iránt elkötelezett lelkészei könnyen utat találtak a szabadegyházi közösségek felé, ez azonban mégsem volt magától értetődő az erősödő szektaellenes hangulatkeltés közepette. Martink Funk a konferencián Otto Melle érdemének tudta be, és a budapesti gyülekezet megalapításában végzett munkáját elismerő konferenciai határozatban is megfogalmazta, hogy a budapesti munka Mellének köszönhetően nem lett „szektás” jellegű.[17] A tisztelet és jóindulat kivívása az ő körültekintő és tapintatos missziói munkájának volt köszönhető, ahogy a háború utáni szociális munka, az amerikai segélyek érkezése a kormányzat jóindulatának elnyerésére is elegendőnek bizonyult. (A konferenciai jegyzőkönyv szerint Funk Márton szuperintendenst és Nuelsen püspököt szombat délelőtt a külügyminisztériumban is fogadták.)[18] A történelmi egyházak nyitottságának, a metodisták elfogadottságának jeleként 1921. április 24-én vasárnap este Nuelsen püspök a Luther-udvarban tartott előadást „A kereszténység és a jelenkori világválság” címmel. Csopják Gábor büszkén osztotta meg a Békeharang olvasóival, hogy sokak szerint az evangélikus templom még soha nem volt úgy tele, mint ez alkalommal.

E rendkívüli és felejthetetlen 1921-es konferencia kapcsán még egy programról kell említést tennünk, a vasárnap délutáni gyermekistentiszteletről. Nuelsen püspökkel együtt érkezett Budapestre dr. Ernst Mills, a vasárnap iskolai misszió európai titkára,[19] aki vasárnap délután gyermekistentiszteletet tartott az új imateremben 300 gyermek és a magyar vasárnapi iskolai munkások részvételével. Csopják Gábor beszámolója itt különösen lelkes hangnemre váltott.  „És most Mills Ernő bácsi következett. Ő róla nehéz, nagyon nehéz írni, őt látni kellett. Ő kézzel, lábbal, háttal, csendesen és hangosan, járkálva, hadonászva beszélt. Állítólag dr. Mills és a vasárnapi iskolák titkára. De egy ilyen gyermekbarátot nem könnyű komoly doktorszámba venni. Ő a mi Mills bácsink fog maradni. Hát ő igazán különös dolgokat mondott…  Mills bácsi csodálkozással szólott az itteni vasárnapi iskola gyors fejlődéséről, és a magyar gyermekek, mint típusok, roppant tetszettek neki.”[20] A vasárnap délutáni gyermekünnepélyről készült fotón, ha nem is háromszáz, de nagyon sok kisgyermek néz a kamerába, a Felsőerdősor utcai ház udvarát teljesen megtöltötték a gyerekek és szüleik. Valószínű, hogy az angyalföldi, kispesti munkáskolóniákról érkeztek, mint a csütörtök esti ünnepség résztvevőinek többsége, és ők voltak azok is, akik Budakeszin a gyermeknyaraltatási akció keretében néhány hétig élvezhették a metodista gyermeküdülő áldásait, a jó levegőt és bőséges étkezéseket. A püspök és a nyugat-európai gyülekezetek anyagi támogatásával folyó segélyakció a magyarországi metodisták egyik legeredményesebb szolgálati ága lett.

A Felsőerdősori imaterem felavatására egy rendkívüli történelmi pillanatban került sor. A háború és a trianoni békeszerződés okozta sokk még nem múlt el, a gazdasági nehézségek mindenkit sújtottak, sokan kényszerültek elhagyni addigi lakóhelyüket, életüket. A metodista gyülekezetben néhány örömteli napot tölöttek együtt magyarok, németek, amerikaiak, metodisták és más felekezetbeliek. Voltak, akik soha többet nem jártak itt, vagy néhány év múlva már más közösséghez tartoztak, de sokan egy életre elköteleződtek a metodista egyház mellett. A metodista egyház első nagy válságából megerősödve, …..

---

[1] Jegyzőkönyv a Püspöki Methodista Egyház Magyarországi Missziójának első évi üléséről. 24. MMEL, I.7/1. 16. doboz

[2] Uo.

[3] Varga Lajos: A szocializmus illúziói és buktatói a proletárdiktatúra első, békés-békétlen hónapjában. Múltunk, 2015. 4. 37.

[4] Jegyzőkönyv a Püspöki Methodista Egyház Magyarországi Missziójának első évi üléséről. 34. MMEL, I.7/1. 16. doboz

[5] Szigeti Jenő: „És emlékezzél meg az útról…” Tanulmányok a Magyarországi Szabadegyházak történetéből. Budapest, Szabadegyházak Tanácsa. Budapest, 1981. 17‒18.

[6] Békeharang, 1921. május 15.

[7] Márkus J. András: Isten műve napjainkban. A nyíregyházai methodista gyülekezet huszonöt éves jubileumának emlékére. Nyíregyháza, 1935; Lakatos Judit: A nyíregyházi metodista gyülekezet története a kezdetektől a csehszlovák-magyar lakosságcseréig. In Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2022. 4. 123‒143.

[8] Szigeti Jenő közlése szerint a Kék Kereszt irodája 1914-ig a Felsőerdősor utcában volt a metodista egyház központjában. Rajki Zoltán ‒ Szigeti Jenő: Szabadegyházak története Magyarországon 1989-ig. Budapest, 2012. 146.

[9] Békeharang, 1921. május 15.

[10] Kovács Zoltán: Egy fejezet a megújulásból: a györkönyi metodista gyülekezet kialakulása. In: Keskeny utak. Tanulmányok a Magyarországi Metodista Egyház történetéről. Szerk.: Lakatos Judit. Magyarországi Metodista Egyház, Budapest, 2005. 165‒189.

[11] Uo. 167.

[12] A közösségi mozgalomról a legrészletesebb beszámolót Márkus József nyíregyházi lelkésznek a gyülekezet történetéről szóló könyvében találtam. Ő Gemeinschaftsbewegung néven említi. A nyíregyházi szabad evangéliumi tót gyülekezetet a Dél-Kelet-Európai Misszió pásztorolta, annak igazgatója többször ellátogatott a gyülekezetbe még akkor is, amikor már a metodista egyházhoz csatlakoztak. Márkus József András, i. m. 10.

[13] Wallrabenstein Jakab [Bujdosó János] hagyatéka az Evangélikus Országos Levéltárban található, amely több olyan levelet is tartalmaz az 1910-es évekből, amelyet evangéliumi elkötelezettségű lelkészek írtak körlevél formájában.

[14] Macher Tivadar: A hegyháti német nyelvű evangéliumi misszió kezdetei. A Ráczkozár-Bikal térségéből kiinduló ébredés néhány vonása. Budapest, Angyalföld, 2009. https://www.academia.edu/109576349/A_hegyh%C3%A1ti_n%C3%A9met_evang%C3%A9liumi_misszi%C3%B3?uc-sb-sw=17348374

[15] Uo. 1.

[16] Uo. 8

[17] Jegyzőkönyv a Püspöki Methodista Egyház Magyarországi Missziójának első évi üléséről, 10. MMEL, I.7/1. 16. doboz

[18] Uo. 15.

[19] Pontos egyházi tisztségét nem sikerült kiderítenem.

[20] Békeharang, 1921. május 15.